Miután tudjuk, hogy valaki meg fog halni a környezetünkben, próbáljuk meg amennyire csak lehet, széppé tenni számára, azt a bizonyos utolsó mérföldet. Ne magunkat sajnáljuk, ne játsszuk a mártírt, ne mutassuk kifelé a lelki fájdalmunkat, úgysem tudnak azonosulni vele, hiszen az a mi fájdalmunk, a mi dolgunk, de inkább azé aki elmenni fog.
Annál inkább használjunk ki minden percet a még életben lévő szerettünkkel. Mindig legyen frissen szellőztetett, tiszta a betegszoba! Azt azonban figyelembe kell venni, hogy ilyen esetekben az útra induló, gyakran fázik, rázza a hideg. Ha úgy szellőztetünk, hogy Ő is ott van, jól be kell takarni, az se baj ha addig egy sapkát adunk rá, nehogy megfázzon!meglehetősen jó, ha van egy kis színes virág az asztalon, az ágya szélén olyan apróság ( nem sok, cserélni is lehet), amit mondjuk a kis unokától kapott, vagy rózsafüzér amit oly sokszor morzsolgatott, ez mindenkinél más. Amikor pihen, biztosítsuk a nyugalmat, de ha magánál van, beszélgessünk vele, hozzá, arról amiről Ő akar! Nagyon gyakori, hogy olyan dolgokat mesélnek el, amiket eddig nem is sejtettünk...de ne faggassuk! Beszédük halk, gyakran sírásban torkollik. Ha a családi albumot szeretnék megtekinteni, tegyük ezt lehetővé, lapozgassuk, mutassuk neki. Időseknél az is előfordulhat, hogy egyenként szeretne elköszönni szeretteitől, tegyük ezt lehetővé számukra! Amikor békében, szeretetben megy el valaki lelke megkönnyebbül, gyorsabban tud haladni a saját szférája felé.
